Az adu ász ami majdnem mindent elvitt...

A 2015-ös, március 24-i Pakisztán napi fogadásra – ellentétben az egy évvel korábbival – már nem egyedül érkeztem. Egy egész delegáció volt vendége a nagykövetségnek, akik a Challenge program megvalósításában segítettek.

Ekkor már tudtam, hogy mindenképpen menni akarok Indiába, és mivel a munkavállalói vízumra már nem volt esély, a turista vízum mellett döntöttem. És természetesen Pakisztánba is át akartam menni.

Hajirát szerettem volna megkérni, hogy mutasson be az indiai nagykövetnek aki szintén hivatalos volt a fogadásra, de a helyzet úgy alakult, hogy a nagykövet személyesen vezetett oda az indiai elöljárósághoz.

Ő viszont – ellentétben Hajirával – nem tudta, hogy megváltoztattam a tervemet, és nem munkavállalóként, hanem turistaként akarok Indiába menni.

Nagy lendülettel kezdte a bemutatásomat:

“Judit, aki dolgozni akar menni Indiába...”

Ekkor elkövettem a lehető legnagyobb diplomáciai hibát, amit valaha valaki elkövethet: félbeszakítottam a nagykövetet, és elkezdtem tiltakozni: nem dolgozni megyek, hanem turistaként, turista vízummal. Ezután már mondhattam akármit, a pakisztáni nagykövet eloldalgott, én meg ott maradtam a gyanakvó indiai nagykövettel, aki egyáltalán nem tűnt barátságosnak, inkább egy morcos öregúrnak, akit egyáltalán nem érdekelt a mesém...

Annyit értem el, hogy behívott magához egy beszélgetésre.

Hétfőre kaptam időpontot.

Délelőtt egy családhoz mentem angolt tanítani. Kiderült, hogy épp tavaly járt az anyuka Indiában három hétig, és mint bennfentes kezdett oktatni: senkivel nem foghatsz kezet, vizet csak originált flakonból ihatsz, csak saját kezűleg nyithatod ki, zöldséget, gyümölcsöt csak akkor ehetsz, ha előtte Neomagnolos vízben áztattad. Ja, és a svábbogarak 10 centisek, és repülnek... Ez az egyetlen állat amitől kiráz a hideg.

Az Indiai Nagykövetségre indulásig épp elég idő volt ahhoz, hogy felmenjen a lázam a félelemtől és stressztől. Szinte biztos voltam benne, hogy az “adu ásszal” mindent elrontottam. Úgy képzeltem, majd a két nagykövet kedélyesen megegyezik abban hogy mikor és hogyan jussak át Pakisztánba Indiából, ehelyett úgy néz ki, Indiába sem mehetek, pedig már csak egy hónap maradt a tervezett indulásig.

Eléggé meglepődtem, amikor a nagykövet a lehető legbarátságosabban fogadott, és öt perc múlva biztosított róla hogy megkapom a vízumot fél évre. Még azt is a lelkemre kötötte, hogy menjek el az elmaradott vidékekre, nézzem meg mit lehet tenni, és írjak könyvet az élményeimről. Próbáltam vele ellenkezni, hogy fogok írni blogot, de ő ragaszkodott a papír alapú hagyományos könyvhöz. Megígértem.

Egy hét múlva leadtam a vízumigénylésemet, és vártam. Néhány nap múlva azzal a hírrel hívtak a nagykövetségről, hogy valami gond van a leadott vízumkérelmemmel. A visszafele szóló repülőjegy kicsúszik a fél éves tartózkodási határidőből. Már-már azt hittem a szőkenő mivoltom űzött tréfát velem, de kiderült, hogy egészen érthetetlen módon az indiai vízum érvényességének első napja az a nap, amikor leadom a vízumkérelmet. Vagyis a nagykövetség területére csak érvényes vízummal léphetek. Így érthető, hogy két héttel a tervezett hazautazásom előtt lejárt volna a vízumom.

Két megoldás volt: vagy módosítom a repülőjegyemet egy korábbi időpontra, vagy bemegyek a nagykövetségre, és fizetek a hosszabb vízumért. Természetesen ez utóbbit választottam.

Mielőtt kifizettem a tízezer forintot, a fiatalember biztosított róla, hogy emlékszik rám a Pakisztáni nagykövetségi fogadásról. Hát, én nem...

Leültem és vártam.

Két hét volt az indulásig, és még mindig nem tudtam mennyi időre mehetek Indiába. Az már biztosnak tűnt, hogy mehetek...Talán...

Visszahívott az ablakhoz az ügyintéző, hogy véglegesítse a helyzetet, miszerint a tízezer forintért ő ad nekem plusz három hónapnyi tartózkodási időt, és akkor összesen kilenc hónapot tartózkodhatok az országban ha akarok. De hazajöhetek korábban is.

Ekkor vérszemet kaptam.

– Kaphatok hat hónapot pluszban?

– Igen.

Hogy mi?? Ennyi volt a féléves kint tartózkodásomat egyévesre hosszabbítani???

Igen, ennyi.

Nagyon nehéz volt az elmémet, a családomat és a barátaimat átállítani arra, hogy fél év helyett egy évre megyek Indiába.

Jóval később jöttem rá, hogy miért volt az Indiai nagykövet olyan érthetetlenül barátságos a beszélgetésen. Hajirával nézegettük a fogadáson készült képeket, és láttam egy felvételt, ahol a Pakisztáni és az Indiai nagykövet elmélyülten beszélgetnek egymással. Van egy sejtésem hogy miről folyt a társalgás...

Igen, megdolgoztam az adu ászért. Az egész Challenge program ezt a célt szolgálta – többek között.